Nyári egyetemek
A 2-8 hetes nyári egyetemi program többnyire a fogadó ország kultúrájának, művészetének megismerésére, a pályázó nyelvtudásának tökéletesítésére nyújt lehetőséget. Programját és helyszínét a fogadó fél határozza meg, ennek következtében egyéni kutatómunkára, más helyszínen folytatandó tudományos tevékenységre nincs mód. Amennyiben a rendezvény tematikája más szakterületre irányul, azt az egyes munkatervi pontoknál jelezzük.
A legtöbb esetben ismerni kell a fogadó ország nyelvét is.
A. Nyelvszakos alap/mesterképzésben részt vevő hallgatók, doktori hallgatók esetén a pályázatnak - a nyomtatott pályázatnak 2 példányban - a következőket kell tartalmaznia:
1. a MÖB Iroda adatlapja (Az online rendszerből a pályázat elküldése előtt nyomtatható.)
2. szakmai önéletrajz magyar nyelven (Az online rendszerben elegendő az ott megjelenő önéletrajz űrlapot kitölteni.) és a célország nyelvén vagy az adott országnál megjelölt nyelvek egyikén
3. motivációs levél magyar nyelven és a célország nyelvén vagy az adott országnál megjelölt nyelvek egyikén
4. leckekönyv/oklevélmásolat (csak magyar nyelven)
a) alap- vagy mesterképzésben részt vevő hallgatók esetén az utolsó lezárt félév eredményeit feltüntető leckekönyvi másolat
b) doktorandusz hallgatók esetén a diploma másolata és az utolsó lezárt félév eredményeit feltüntető leckekönyvi másolat
5. állami nyelvvizsgát vagy azzal egyenértékű nyelvtudást tanúsító bizonyítvány másolata,(magyar nyelven). Ennek hiányában ösztöndíjának sikeres megvalósításához szükséges nyelvtudását szakmai ajánlója vagy valamely felsőoktatási intézmény idegen nyelvi lektorátusa is igazolhatja (csak magyar nyelven).
Az esetek egy részében a nyelvszakos alap- és mesterképzésben részt vevő, valamint doktori hallgatóknak pályázatukat felsőoktatási intézményükbe (saját nyelvi tanszékükre) kell benyújtaniuk, melyek rangsorolt javaslatukat elküldik a MÖB Irodába. A jelzett beadási határidő a MÖB Irodához való beérkezést jelenti, hallgatók esetében a felsőoktatási intézmény határozza meg az egyetemen/főiskolán belüli pályázati határidőt (általában egy héttel a hivatalos határidő előtt). Az ösztöndíjas helyek intézmények közötti arányát a szakmai kollégiumok javaslata alapján a Magyar Ösztöndíj Bizottság állapítja meg.
Kérjük, eredeti dokumentumokat ne csatoljanak a pályázathoz, és egy sorozat házi példányt tartsanak meg!
Határidőn túl hiánypótlásra NINCS mód!
A beérkezett pályázatokat formai szempontból a MÖB Iroda ellenőrzi. A formai hibás pályázatokat az Iroda nem terjeszti be bírálatra a szakmai kollégiumokhoz.
Formai hibának számítanak különösen:
1. Az 1-5. pontokban felsorolt kötelező dokumentumok hiánya vagy nem megfelelő példányszámban és nyelven való csatolása.
2. A pályázat határidőn túli beküldése.
B. Nem nyelvszakos alapképzésben/mesterképzésben részt vevő hallgatók, doktori hallgatók és oklevéllel rendelkezők esetén (ide tartoznak a bármely más szakon végzett diplomások is) a pályázatnak – a nyomtatott pályázatnak 2 példányban - a következőket kell tartalmaznia:
1. a MÖB Iroda adatlapja (Az online rendszerből a pályázat elküldése előtt nyomtatható.)
2. szakmai önéletrajz magyar nyelven (Az online rendszerben elegendő az ott megjelenő önéletrajz űrlapot kitölteni.) és a fogadó ország nyelvén vagy az adott országnál megjelölt nyelvek egyikén
3. motivációs levél magyar nyelven és a fogadó ország nyelvén vagy az adott országnál megjelölt nyelvek egyikén
4. leckekönyv/oklevélmásolat (csak magyar nyelven):
a) alap- vagy mesterképzésben részt vevő hallgatók esetén az utolsó lezárt félév eredményeit feltüntető leckekönyvi másolat
b) diplomás pályázók esetén az oklevélmásolat
c) doktorandusz hallgatók esetén a diploma másolata és az utolsó lezárt félév eredményeit feltüntető leckekönyvi másolat
5. állami nyelvvizsgát vagy azzal egyenértékű nyelvtudást tanúsító bizonyítvány másolata (csak magyar nyelven). Ennek hiányában ösztöndíjának sikeres megvalósításához szükséges nyelvtudását szakmai ajánlója vagy valamely felsőoktatási intézmény idegen nyelvi lektorátusa igazolhatja (csak magyar nyelven).
6. ajánlás tudományosan/szakmailag elismert szakembertől magyar nyelven és a célország nyelvén vagy az adott országnál megjelölt nyelvek egyikén. Gyakorló nyelvtanárok esetén az ajánlást az iskola igazgatója vagy a munkaközösség vezetője is adhatja.
Az oklevéllel rendelkező pályázóknak, valamint a nem nyelvszakos hallgatóknak pályázatukat a MÖB Irodához kell eljuttatniuk. Közülük elsőbbséget élveznek az adott ország nyelvét oktató gyakorló nyelvtanárok, illetőleg annak kultúrájával foglalkozó szakemberek.
Kérjük, eredeti dokumentumokat ne csatoljanak a pályázathoz, és egy sorozat házi példányt tartsanak meg!
Határidőn túl hiánypótlásra NINCS mód!
A beérkezett pályázatokat formai szempontból a MÖB Iroda ellenőrzi. A formai hibás pályázatokat az Iroda nem terjeszti be bírálatra a szakmai kollégiumokhoz.
Formai hibának számítanak különösen:
1. Az 1-6. pontokban felsorolt kötelező dokumentumok hiánya vagy nem megfelelő példányszámban és nyelven való csatolása.
2. A pályázat határidőn túli beküldése